Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató a Vadkörte Vendégház vendégei részére
„Vendégem” Szálláshely szoftverre és a Weblapra (vadkortevendeghaz.hu) vonatkozóan
Érvényes: 2025.01.01. napjától
Kardos Éva, mint a Vadkörte Vendégház tulajdonosa és üzemeltetője a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról a következő tájékoztatást adja ki:
A tájékoztató célja, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelően az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényre (a továbbiakban: Infotv.), valamint az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 [GDPR] Rendelet rendelkezéseire tekintettel, tájékoztassa az érintetteket az adatkezelő által kezelt személyes adataik köréről, az adatkezelés céljáról, módjáról, illetve az adatok kezelésével kapcsolatos minden egyéb tényről, így különösen, de nem kizárólagosan az adatkezeléssel kapcsolatos jogaikról és az általuk igénybe vehető jogorvoslati lehetőségekről.
A szálláshely-szolgáltatókat a szálláshely-szolgáltatást igénybe vevők bejelentkezésével kapcsolatos adatszolgáltatás teljesítésére a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény valamint annak végrehajtásáról szóló 235/2019. (X. 15.) Korm. rendelet kötelezi. A szálláshely-szolgáltató a bejelentkezéskor a szálláshelykezelő szoftver útján a Kormány rendeletében kijelölt tárhelyszolgáltató által biztosított tárhelyen – azaz a VIZA rendszerbe – rögzíti – többek között – a szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő személyazonosításra alkalmas okmányának, illetve útiokmányának azonosító adatait. A szálláshely-szolgáltató az adatokat a szálláshelykezelő szoftverben az okmányolvasón keresztül rögzíti. Azokat az adatokat, amelyek rögzítése az okmányolvasón keresztül nem lehetséges, a szálláshely-szolgáltató manuális adatbevitel útján rögzíti a szálláshelykezelő szoftverben. A szálláshely-szolgáltatónak a vendégek bejelentkezéskor a szálláshelykezelő szoftverben rögzítenie, valamint a tudomására jutást követő első év utolsó napjáig tárolnia is kell a vendégek jogszabályban meghatározott személyes adatait. Ezek a személyes adatok a szálláshelykezelő szoftverből titkosítottan kerülnek át a VIZA rendszerbe.
A hatályos jogszabály szerint amennyiben a vendég a személyazonosításra alkalmas okmányát, illetve útiokmányát nem mutatja be, a szálláshely-szolgáltató a szálláshely-szolgáltatást megtagadja. Amennyiben a vendég nem mutatja be az okmányait a szálláshely-szolgáltatónak, szálláshely-szolgáltatás megtagadása kötelező a szolgáltató részéről, a szálláshely-szolgáltatónak nincs mérlegelési jogköre.
Az adatkezelő neve, székhelye képviselője
- Név: Vadkörte Vendégház
- Székhelye: 9226 Dunasziget, Sérfenyő utca 85.
- Törvényes képviselő: Kardos Éva, tulajdonos
Adatkezelő elektronikus címe: sodrak2@gmail.com
Fogalmak
A fogalmak meghatározása a Rendelet alapján történik.
1. „személyes adat”: azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható;
2. „adatkezelés”: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás,
korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;
3. „adatkezelő”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;
4. „adatfeldolgozó”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;
5. „az érintett hozzájárulása”: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez;
6. „adatvédelmi incidens”: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi;
7. „különleges adat”: a faji vagy etnikai származásra, politikai véleményre, vallási vagy világnézeti meggyőződésre vagy szakszervezeti tagságra utaló személyes adatok, valamint a természetes személyek egyedi azonosítását célzó genetikai és biometrikus adatok, az egészségügyi adatok és a természetes személyek szexuális életére vagy szexuális irányultságára vonatkozó személyes adat;
8. „címzett”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az említett adatok e
közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak;
9. „harmadik fél”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak; amikor a jelen tájékoztató adatokról, vagy adatkezelésről rendelkezik, azon személyes adatokat, illetve ezek kezelését kell érteni.
AZ ADATKEZELÉS SZABÁLYAI
Vendégház, mint a www.vadkortevendeghaz.hu (a továbbiakban: honlap) üzemeltetője, tájékoztatja látogatóit, hogy a szálláshelyszoftver és a honlap használata során tudomására jutott személyes adatokat az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (továbbiakban: Rendelet) szabályai és előírásai, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) rendelkezései szerint kezeli.
Jelen tájékoztató a Vendégház Adatvédelmi és Adatbiztonsági tájékoztatója alapján készült, és a tájékoztató fogalmai megegyeznek a Rendeletben meghatározott fogalmakkal.
A Vendégház honlapjához bárki kilétének felfedése és személyes adatainak megadása nélkül hozzáférhet, a honlapon és az ahhoz kapcsolt oldalakon szabadon és korlátozás nélkül szerezhet információkat.
Személyes adatai a következő módon kerülhetnek a kezelésünkbe: egyfelől az internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben az Ön által használt számítógéppel, böngészőprogrammal, internetes címmel.
A látogatott oldalakkal kapcsolatos technikai adatok automatikusan képződnek számítógépes rendszerünkben, másfelől Ön is megadhatja nevét, elérhetőségét vagy más adatait, ha a honlap használata során személyes kapcsolatba kíván lépni velünk.
A weboldalon lévő legtöbb információ megtekintéséhez regisztráció vagy bejelentkezési adatok megadása nem szükséges. Vannak azonban olyan funkciók, pl. regisztráció, melyek igénybevételéhez bizonyos személyes adatok megadására (pl.: név, e-mail cím) szükség lehet.
Amennyiben Ön bármely személyes adatát eljuttatja a Vendégházhoz, ezzel hozzájárulását adja ahhoz, hogy azt a Vendégház – az ügylet jellege által meghatározott célból és ideig – nyilvántartsa, felhasználja és kezelje.
A Vendégház a tudomására jutott adatokat harmadik személy számára – a törvényben meghatározott eseteken kívül – semmilyen körülmények között nem adja ki.
A Vendégház az Ön által az interneten keresztül megadott személyes jellegű adatokat ugyanolyan biztonsági fokú védelemmel kezeli, mint az egyéb úton rendelkezésre bocsátott adatokat.
Személyes adatok továbbítása harmadik országba, vagy nemzetközi szervezet részére Vendégházunk az Ön személyes adatait nem továbbítja sem harmadik országba, sem nemzetközi szervezethez.
A Vadkörte Vendégház, mint szállásadó tájékoztatja vendégeit, hogy az alábbi adatait kezeli:
a) a vendég természetes személyazonosító adatait( név, leánykori név, édesanyja neve, születési hely és idő), állampolgárságát, lakóhelyét, telefonszámát, e-mail címét;
b) személyi azonosító okmánya számát, útiokmánya számát
c) a szállásdíj utalásakor megjelenő bankszámlaszámát a számlavezető pénzintézet megnevezésével;
d) minden egyéb olyan személyes adatot, amelynek kezelését törvény írja elő, vagy amelyhez az érintett hozzájárult.
A vendégek adatai kezelésének főbb szabályai:
a) A vendégek adatainak kezelése tekintetében az adatgazda a Vendégház tulajdonosa. A vendégektől kizárólag olyan adatok kérhetők és tarthatók nyilván, amelyek szálláshely szolgáltatás igénybevételéhez, lebonyolításához, adminisztrációjához, elszámolásához, hatóságok felé való kötelezettségekből erednek, illetve szükségesek és a vendégek személyhez fűződő jogait nem sértik.
b) A vendégektől a Vendégháznál már rendelkezésre álló személyes adatok (többszöri, nem frissítés célú) újrakérése tilos. Az adatok ismételt megadásának megtagadása miatt a vendéget semmiféle hátrány nem érheti.
c) A vendégek adatait a következő személyek ismerhetik meg:
– az érintett
– a feladataik ellátásához elengedhetetlenül szükséges esetben, mértékben és ideig a Vendégház könyvelési feladataival megbízott könyvelő,
– konkrét ellenőrzés céljából az ahhoz elengedhetetlenül szükséges esetben, mértékben és ideig az adatvédelmi tisztviselő,
– bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság, illetve más eljáró hatóság hivatalos megkeresés alapján az igényelt mértékig
I. A szolgáltatás igénybevételi szándékát követően a Vendégem szálláshely szoftverben rögzített adatok az alábbiak szerint történnek:
A VENDÉGEM ALKALMAZÁS FUNKCIÓI:
• Adatszolgáltatás
• A szoftver a személyes adatot nem tartalmazó statisztikai adatokat automatikusan továbbítja az NTAK részére
• Foglalások létrehozása és kezelése
• Vendégek érkeztetése (bejelentkezés)
• Vendégek utaztatása (kijelentkezés)
• Fogyasztási tételek rögzítése
• IFA-bevallás előkészítéséhez szükséges adatok lehívása
• Okmányolvasó modul a Vendég Információs Zárt Adatbázis (VIZA) rendszer számára történő adattovábbításhoz.
ADATSZOLGÁLTATÁS
A szálláshelykezelő szoftverek a statisztikai adatokat automatikusan továbbítják az NTAK részére az alábbiak szerint:
a) a tárgynapra vonatkozóan a napi adatszolgáltatás körébe tartozó, a vendégre vonatkozóan személyes adatot nem tartalmazó, statisztikai jellegű adatokat a napi zárással;
b) a tárgyhónapot követő hónap 5. napján a havi adatszolgáltatás körébe tartozó, a vendégre vonatkozóan személyes adatot nem tartalmazó, statisztikai jellegű adatokat az egyéb bevételekről;
c) eseményvezérelt adatküldéssel az egyes foglalásokhoz kapcsolódó események (rögzítés, módosítás, törlés, érkeztetés, utaztatás) során az adott foglalás statisztikai adatait.
VIZA
A Vendég Információs Zárt Adatbázis (VIZA) egy többszörös, aszimmetrikus titkosítással védett informatikai rendszer, amelyben a magyarországi szálláshelyeken megszálló minden vendég törvényben meghatározott személyes adatait titkosított módon tárolják. A szálláshely- szolgáltató a vendégek adatait a tudomására jutást követő első év utolsó napjáig kezeli, tehát a VIZA rendszer legfeljebb két éven keresztül őrzi meg az oda beküldött adatokat. A rendszer működtetője a tárhely szolgáltató (MTÜ). Az adatokhoz sem a tárhelyszolgáltató, sem a titkosító kulcsok szolgáltatója nem férhetnek hozzá. Az adatokban kizárólag a rendőrség végezhet a jogszabályban meghatározott esetekben célzott keresést bűnmegelőzési és bűnüldözési feladatainak ellátásához.
A VIZA célja, hogy az érintett és mások jogainak, biztonságának és tulajdonának védelme, továbbá harmadik országbeli állampolgárok és a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek tartózkodására vonatkozó rendelkezések betartásának ellenőrzése megvalósulhasson, azaz a VIZA elsődleges célja a közrend, a közbiztonság, az államhatár rendjének, az érintett és mások jogainak,
biztonsága és tulajdona védelmének elősegítése. Azokat az adatokat, amelyek rögzítése a szálláshelykezelő szoftver okmányolvasóján keresztül nem lehetséges, a szálláshely-szolgáltató kézi adatbevitel útján rögzíti szállás- helykezelő szoftverében. Nem kell rögzíteni azt az adatot, amelyet az okmány nem tartalmaz.
Az MTÜ a VIZA rendszer számára adattovábbításra képes szálláshelykezelő szoftverek listáját a vizainfo.hu honlapon közzéteszi.
A VENDÉGEM szoftver képes az okmányok beolvasására és az adattovábbításra. Az alkalmazás okmányolvasó moduljának használatát kézikönyv, oktatóvideók, e-tananyag és online oktatás is támogatja.
A turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény 9/H. § (1) bekezdés a) pontja szerinti adatokat a szálláshely-szolgáltató a 14 év alatti szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő vonatkozásában a képviselőjének nyilatkozata alapján is rögzít- heti. A 14 év alatti szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő esetében a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól
szóló 2016. évi CLVI. törvény 9/H. § (2) bekezdésétől eltérően 2022. december 31. napjáig az okmányát nem kell bemutatni, és a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény 9/H. § (1) bekezdés b) pontjától eltérően nem kell rögzíteni az okmányazonosító adatait.
II. Honlap látogatása
Cél: a honlap rendeltetésszerű és színvonalas működésének biztosítása, a szolgáltatásaink minőségének ellenőrzése és javítása, a rosszindulatú, weboldalunkat támadó látogatók beazonosítás, a látogatottság mérésére, statisztikai célok
Jogalap: Társaságunk jogos érdeke
Kezelt adatok: IP cím, a látogatás időpontja, a meglátogatott aloldalak adatai, az Ön által használt operációs rendszer és böngésző típusa
Időtartam: 6 hónap
Regisztráció a honlapon
Cél: a látogatóinknak teljesebb felhasználói élmény nyújtása, értesítés üzemszünetről, társaságunk elérhetőségének módosulásáról, stb.
Jogalap: hozzájárulás
Kezelt adatok: vezetéknév, keresztnév, e-mail cím
Időtartam: a regisztráció törléséig, illetve a hozzájárulás visszavonásáig
Hírlevél szolgáltatás
Cél: kapcsolattartás, Önt új akciókról, új termékeinkről értesítjük
Jogalap: hozzájárulás
Kezelt adatok: teljesnév, e-mail cím
Időtartam: hírlevélről történő leiratkozásig
Ügyintézés, panasz
Cél: észrevételre, panaszra válaszadás
Jogalap: jogi kötelezettség
Kezelt adatok: teljes név, e-mail cím, telefonszám, levelezési cím, egyéb személyes üzenet
Időtartam: 5 évig
Vendégem Szállásszoftver: igazolvány és minden személyes adat megadása, lakcím pedig a számlakiállításához szükséges
A weboldalunk látogatóinktól csak akkor kérjük személyes adataikat, ha azt ők kapcsolatfelvétel, foglalás céljából megadják.
A kapcsolatfelvétel, foglalás kapcsán megadott személyes adatokat nem kapcsolhatjuk össze és a látogatóink beazonosítása alapvetően nem célunk.
Az adatkezeléssel kapcsolatos kérdéseivel Ön a vadkortedunasziget@gmail.com e-mail-en, illetve postacímen kérhet további tájékoztatást, válaszunkat késedelem nélkül, 21 napon belül (legfeljebb azonban 1 hónapon belül) megküldjük Önnek az Ön által megadott elérhetőségre.
Cookie-k (sütik) kezelése:
A Cookie nyilatkozatban olvashat bővebben a cookie-k (sütik) kezeléséről.
Tudnivalók az adatkezelésről
A személyes adatokat Ön önkéntesen bocsátja rendelkezésünkre a foglalás illetve a Vendégházunkkal kapcsolattartása során, éppen ezért kérjük, hogy adatai közlésekor fokozatosan ügyeljen azok valódiságára, helyességére és pontosságára, mert ezekért Ön felelős. A helytelen, pontatlan vagy hiányos adat akadálya lehet a szolgáltatásaink igénybevételének.
Amennyiben Ön nem a saját, hanem más személy személyes adatait adja meg, úgy feltételezzük, hogy Ön az ehhez szükséges felhatalmazással rendelkezik.
Ön az adatkezeléshez adott hozzájárulását bármikor ingyenesen visszavonhatja az adatkezeléshez hozzájárulás visszavonásával.
A hozzájárulás visszavonását 8 napos határidővel vállaljuk, azonban felhívjuk a figyelmét arra, hogy jogi kötelezettségünk teljesítése vagy jogos érdekeink érvényesítése céljából bizonyos adatokat a hozzájárulás visszavonása után is kezelhetünk.
Megtévesztő személyes adat használata esetén, illetve ha valamelyik látogatónk bűncselekményt követ el, vagy Vendégházunk rendszerét támadja, szükség esetén megőrizzük azokat a polgári jogi felelősség megállapításának vagy büntető eljárás lefolytatásának időtartama alatt.
Hírlevél
Hírlevél és/vagy direkt marketing regisztráció felületén tárolt személyes adatainak módosításával (azaz hozzájárulási szándéka egyértelmű kinyilvánításával) hozzájárulását adhatja ahhoz, hogy az Ön személyes adatait marketing célokra is felhasználhassuk. Ebben az esetben – a hozzájárulás visszavonásáig – az Ön adatait direkt marketing és/vagy hírlevél küldés céljából is kezeljük és az Ön részére reklám- és egyéb küldeményeket, valamint tájékoztatókat és ajánlatokat küldünk és/vagy hírlevelet továbbítunk (Grtv. 6. §).
Ön a hozzájárulását a direkt marketing és a hírlevél tekintetében együttesen vagy külön-külön is megadhatja illetve azt/azokat ingyenesen és bármikor visszavonhatja.
A regisztráció törlését minden esetben a hozzájárulás visszavonásának tekintjük. A direkt marketing és/vagy hírlevél célú adatkezeléshez hozzájárulás visszavonását nem értelmezzük egyúttal a honlapunkkal kapcsolatos adatkezelési hozzájárulás visszavonásának. Ez hogy van? mit és milyen alapon őrzünk meg, ha a hírlevél hozzájárulást visszavonta? A hozzájárulások esetében minden hozzájárulás egy adott célra szól, így a holnapon regisztrálás és a hírlevélre jelentkezés két külön cél, két külön adatbázis, a kettő nem függhet össze.
Az egyes hozzájárulások visszavonásának illetve lemondásnak a regisztrálását – technikai okokból – 8 napos határidővel vállaljuk.
Adatkezelési kérdések
Az Ön adatait nem továbbítjuk sem belföldön, sem külföldre.
A bíróság, az ügyészség és más hatóságok (pl. rendőrség, adóhivatal, Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság) tájékoztatás adása, adatok közlése vagy iratok rendelkezésre bocsátása miatt megkereshetik Vendégházunkat. Ezekben az esetekben adatszolgáltatási kötelezettségünket teljesítenünk kell, de csak a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges mértékben.
Az Ön személyes adatait a rendelkezésünkre álló technikai és egyéb intézkedésekkel védjük, valamint biztosítjuk az adatok biztonságát, rendelkezésre állását, továbbá óvjuk azokat a jogosulatlan hozzáféréstől, megváltoztatástól, sérülésektől illetve nyilvánosságra hozataltól és bármilyen egyéb jogosulatlan felhasználástól.
A technikai intézkedések keretében titkosítást, jelszóvédelmet és vírusirtó szoftvereket használunk. Felhívjuk azonban a figyelmét arra, hogy az interneten keresztüli adattovábbítás nem tekinthető teljes körűen biztonságos adattovábbításnak. Vendégházunk mindent megtesz annak érdekében, hogy a folyamatokat minél biztonságosabbá tegyük, a weblapunkon keresztül történő adattovábbításért azonban nem tudunk teljes felelősséget vállalni, ám a Vendégházunkhoz beérkezett adatok tekintetében szigorú előírásokat tartunk be az Ön adatainak biztonsága és a jogellenes hozzáférés megakadályozása érdekében.
Az Ön jogai és jogorvoslati lehetőségei
Ön az adatkezelésről
- tájékoztatást kérhet,
- kérheti az általunk kezelt személyes adataik helyesbítését, módosítását, kiegészítését,
- kérheti adatai törlését
- bíróság előtt jogorvoslattal élhet,
- a felügyelő hatóságnál panaszt tehet, illetve eljárást kezdeményezhet (https://naih.hu/panaszuegyintezes-rendje.html).
Felügyelő Hatóság: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
- Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.
- Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
- Telefon: +36 (1) 391-1400
- Fax: +36 (1) 391-1410
- E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
Honlap: https://naih.hu/
Az Ön kérelmére tájékoztatást adunk az Ön általunk kezelt, feldolgozott
- adatairól,
- azok forrásáról,
- az adatkezelés céljáról és jogalapjáról,
- időtartamáról, ha pedig ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjairól,
- adatvédelmi incidensek körülményeiről, hatásairól és az elhárításukra valamint megelőzésükre tett intézkedéseinkről, továbbá
- az Ön személyes adatainak továbbítása esetén az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről.
A kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, 21 napon belül (legfeljebb azonban 1 hónapon belül) adjuk meg tájékoztatásunkat. A tájékoztatás ingyenes kivéve akkor, ha Ön a folyó évben azonos adatkörre vonatkozóan tájékoztatási kérelmet már nyújtott be hozzánk. Az Ön által már megfizetett költségtérítést visszatérítjük abban az esetben, ha az adatokat jogellenesen kezeltük vagy a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett. A tájékoztatást csak törvényben foglalt esetekben tagadhatjuk meg jogszabályi hely megjelölésével, valamint a bírósági jogorvoslat illetve a Hatósághoz fordulás lehetőségéről tájékoztatással.
Társaságunk a személyes adatok helyesbítésről, zárolásról, megjelölésről és törlésről Önt, továbbá mindazokat értesíti, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbította, kivéve akkor, ha az értesítés elmaradása az Ön jogos érdekét nem sérti.
Amennyiben az Ön helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelmét nem teljesítjük, a kérelem kézhezvételét követő 21 napon belül (legfeljebb azonban 1 hónapon belül) írásban vagy – az Ön hozzájárulásával – elektronikus úton közöljünk elutasításunk indokait és tájékoztatjuk Önt a bírósági jogorvoslat, továbbá a Hatósághoz fordulás lehetőségéről.
Amennyiben Ön tiltakozik a személyes adatai kezelése ellen, a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, 21 napon belül (legfeljebb azonban 1 hónapon belül) megvizsgáljuk és a döntésünkről Önt írásban tájékoztatjuk. Amennyiben úgy döntöttünk, hogy az Ön tiltakozása megalapozott, abban az esetben az adatkezelést – beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is – megszüntetjük és az adatokat zároljuk, valamint a tiltakozásról, továbbá az annak alapján tett intézkedésekről értesítjük mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbítottuk, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.
Abban az esetben megtagadjuk a kérés teljesítését ha bizonyítjuk, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Ön érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak. Amennyiben Ön a döntésünkkel nem ért egyet, illetve ha elmulasztjuk a határidőt, a döntés közlésétől, illetve a határidő utolsó napjától számított 30 napon belül Ön bírósághoz fordulhat.
Az adatvédelmi perek elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik, a per – az érintett választása szerint – az érintett lakhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. Külföldi állampolgár a lakóhelye szerint illetékes felügyeleti hatósághoz is fordulhat panasszal.
Kérjük Önt, hogy mielőtt a felügyeleti hatósághoz vagy bírósághoz fordulna panaszával – egyeztetés és a felmerült probléma minél gyorsabb megoldása érdekében – keresse meg Vendégházunkat.
Főbb irányadó jogszabályok tevékenységünkre
- a természetes személyeknek a személyes adatok kezeléséről szóló az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (GDPR)
- az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény – (Info tv.)
- a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.)
- az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény – (Eker tv.)
- az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény – (Ehtv)
- a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (Fogyv tv.)
- a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény. (Pktv.)
- a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (Grtv.)
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy honlapunk számos olyan kapcsolódási pontot (link, hivatkozás) tartalmaz, amely partnereink, illetve más szervezetek oldalaira vezet. Ezen szervek adat-, és információvédelmi gyakorlatáért Vendégházunk nem vállal felelősséget!
A jelen tájékoztatóban nem meghatározott kérdésekben a Rendelet, az Infotv. Szabályai, valamint az Igazgatóság Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatának a rendelkezései az irányadóak.
Adatkezelési tájékoztató módosítása
Vendégházunk fenntartja magának a jogot jelen Adatkezelési tájékoztató módosítására, amelyről az érintetteket megfelelő módon tájékoztatja. Az adatkezeléssel kapcsolatos információk közzététele jelen oldalon történik: https://www.vadkortevendeghaz.hu/adatkezelesi-tajekoztato/
Dunasziget, 2025.01.01.
Kardos Éva – Vadkörte Vendégház tulajdonosa